A Szegána Kft-ről

Magunkról

A Szegána Kft-t 1990-ben három magánszemély alapította. Az alapítók a szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézetben dolgoztak,  mindannyian gazdag vetőmagos múlttal rendelkeznek. Termelés, termeltetés és vetőmag feldolgozás adta a gyakorlati hátteret. Mára a három alapító személy közül kettő kivált, így az alapítók közül Nagy Miklós, az ügyvezető igazgató marad a vállalatnál.

A Szegána Kft. legfőbb tevékenysége a mezőgazdasági gépforgalmazás, e mellett jelentős még az alkatrész és a vetőmag kereskedelem.

szegána_épület(2).JPG

A cég az évek folyamán folyamatosan bővült a cég, a szegedi központ megvásárlása 1995-ben történt, mely korábban a helyi termelő szövetkezet központja volt. Ez a telephely azóta számos fejlesztésen ment keresztül. Jelenleg a raktáron levő gépek nagy része itt található. 2009-ben a cég a Dunántúlon, Kaposváron is vásárolt egy telephelyet, ahol az érdeklődők meg is tekinthetik a gépeket.

Szegána Kaposvár telephely.jpg

Országosan 6 területi képviselővel dolgozik a cég, akik személyesen is felkeresik a gazdákat, javasolnak az igényeknek megfelelő gépeket, bemutatják azokat, referencia helyeket mutatnak, a vásárlás könnyítése érdekében pedig segítenek az esetleges hitel vagy lízing ajánlattal. A 6 képviselet lefedi az ország teljes területét, központjaik: Kaposvár, Zalaegerszeg, Tata, Szolnok, Hajdúdorog és Szentes.

Szegána csapat.jpg

Büszkén állíthatja a cég, hogy teljes szántóföldi gépkínálattal áll a gazdálkodók rendelkezésére, de a szántóföldi gépek mellett ültetvény gazdálkodás, állattartás és kommunális gépek is megtalálhatóak a kínálatunkban. A cég termékeinél az alapvető filozófia, hogy minőségi, tartós, jól használható gépeket ajánljunk a gazdák számára, mert ezekkel elégedett lehet a kezelő, bizalma lesz az adott márkában, ezzel együtt a cégben is.

Ízelítő általunk forgalmazott legfontosabb márkákból, termékekből: LAVERDA kombájn, McCormick traktor, DIECI teleszkópos rakodó, BOGBALLE műtrágyaszóró, JYMPA altalajlazító, MASCAR málázó és vetőgép, DAL-BO henger és tárcsa, CAFFINI permetező, STOLL frontrakodó… Termékkínálatunk folyamatosan bővül.

Évente jópár kiállításon, nagy területtel résztveszünk, ahol bemutatunk néhány gépet a kínálatunkból. Minden évben kiállítunk a Budapesten az AGROMASH EXPO-n, Debrecenben a FARMER EXPO-n, Bábonán a Bábolnai napokon, továbbá még Szentlőrincen és Hódmezővásárhelyen is. A kiállításokon több termékünkl is nyert már vásári díjakat itthon és külföldön is pl.: Bogballe műtrágyaszóró, JF silózó, DAL-BO henger.

 

 

ujmagyarorszag_n.jpg